Dia Reeves Porterója Part 1

Első élménybeszámolóm egyik kedvenc ifjúsági (azaz young adult) írónőm, az amerikai Dia Reeves első könyvéről, a Bleeding Viloet-ről fog szólni. A fülszöveg fordítása:

 [A szeretet veszélyes is lehet …

Hanna csak azt szeretné, ha szeretnék. Egy elmével, amit hallucinációk kínoznak, egy gyógyszerekkel teli gyógyszeres dobozzal és egy lila fodros ruhákkal teli ruhatárral Hannának elege van abból, hogy ő a kívülálló, a bizarr lány, a csodabogár. Így elszökik a texasi Porteróba, hogy egy új otthont találjon magának.

De Portero furább város, mint amilyenre Hanna számít. Miközben megpróbál beilleszkedni, sötét titkokat fedez fel, melyek minden normális lelket megrémítenének. Még szerencse, hogy Hanna közel sem normális. Ahogy az őrült lány egy még őrültebb várossal találkozik, csak két dolog biztos: bármi megtörténhet és senki sincs biztonságban.]

Dia Reeves kezdő írónak számít, mivel eddig csak két könyve jelent meg: a Bleeding Violet és a Slice of Cherry. Reeves már akkor beloptam magát a szívembe, amikor elolvastam a Slice of Cherry fülszövegét, mivel az általam eddig olvasott ifjúsági regényekhez képest egy sokkal véresebb, brutálisabb történetet vázol fel. Bár a Bleeding Violet volt Reeves első regénye én a Slice of Cherry-t olvastam először, mivel annak ellenére, hogy mindkét regény ugyanabban az univerzumban (ebben az esetben ugyanabban a misztikus városban) játszódik a kötetek nem épülnek egymásra, így külön-külön is tökéletesen is lehet őket élvezni. Mondjuk Reeves a honlapján ki is jelenti, hogy nem fog sorozatokat írni. De azt mondja, hogy mivel az eddig megjelent két könyve ugyanott játszódik, ezért ha nagyon erőltetni akarjuk a dolgot, a két műre egy sorozat részeiként is lehet tekinteni.

Kezdjük mégis a Bleeding Violet-tel a beszámolót, mivel ebben olyan dolgok is meg vannak magyarázva, amik a második kötetben nem. Szóval Hanna a főszereplőnk mentális betegségben szenved, aki édesapja halála után a nagynénjéhez kerül, mivel az édesanyja még egészen kicsi korában elhagyta őt és az apját. Ám a nagynénivel nem felhőtlen Hanna viszonya, így miután egy veszekedés alkalmával fejbe vágja a nénit egy sodrófával, Hanna kamionstoppal elutazik Porteróba, ahol Rosalee, Hanna édesanyja lakik. Rosalee azonban nem repes az örömtől, hogy 16 év után újra látja a lányát és szeretné miharabb visszaküldeni egyetlen csemetéjét a nagynénjéhez. Persze Hanna nem tudja, hogy Rosalee azért olyan elutasító vele elsősorban, mert meg akarja őt óvni a Porteróban szabadon garázdálkodó szörnyetegektől.

Itt egy kis magyarázat szükségeltetik. Maga a világ a könyvben ugyanaz, mint a miénk, minden mágia és szörnymentes, kivéve Porterót, ahol valamilyen oknál fogva bármikor előbukkanhat a semmiből egy szörny, aki szét akar tépni. Mivel a szörnyeket az élénk színek vonzzák, Portero lakosai minden nap csakis kizárólag fekete ruhákban járnak kivéve vasárnapot, amikor a misére mindenki színes ruhát vesz fel.

 „… you can’t wear black to church. …It’s the only day of the week when it’s okay to draw attention to yourself, okay to sparkle. Reasoning is, if you can’t be safe from monsters in the Lord’s house, you can’t be safe nowhere.” (Bleeding Violet 285-6)

[„… a templomban nem hordhatsz feketét. … Ez a hét egyetlen napja, amikor nem számít, ha felhívod magadra a figyelmet, amikor ragyoghatsz. Az ok egyszerű, ha még Isten házában sem lehetsz biztonságban, akkor sehol máshol sem.”] 

A regényben fontos szerepet kap, sőt mondhatnánk, hogy a legfőbb mondanivalója a szülő-gyermek kapcsolat. Bár Hanna édesapja meghalt, a lány mégis „látja” őt, akarom mondani, azt hallunicálja, hogy édesapja „szelleme” még mindig vele van. Az fontos, hogy a lány az édesapja iránti szeretetből hord mindig lila ruhákat, mert a lila volt a kedvenc színe. A lila színhez való ragaszkodása még inkább kifejezi, hogy Hanna még nem tudta feldolgozni az apja halálát, ráadásul a ruháit ő saját maga varrja, amivel talán még inkább szorosabbá szeretné fűzni az apjához fűződő viszonyát. Hanna apukája egyfajta manifesztálódott lelkiismeretként jelenik meg a történetben. Az apa szelleme olyan, mint egy képzeletbeli barát, csak éppen az apa megmondja a lányának, hogy éppen mit csinált rosszul, vagy éppen óva inti bizonyos dolgoktól, amelyeket Hanna el akar követni, míg talán egy képzeletbeli barát rossz irányba vinné a lányt. Talán éppen ez a képzeletbeli apafigura horgonyként, szilárd pontként szolgál Hanna számára, hogy józan tudjon maradni, és persze enyhíti a lány magányát is, mivel a mentális betegek sokszor úgy érzik, hogy a társadalom kiveti őket magából. Persze a történetben Hanna-nak részben az a feladata, hogy el tudja engedi édesapját, jelezvén, hogy sikerült feldolgoznia a férfi halálát.

Hanna az apja halála után, annak nővéréhez kerül, vagyis egy olyan környezetbe, ahol nem igazán szeretik. Ráadásul a mentális betegsége miatt a szakadék nagynéni és unkahúg között tovább nő, emiatt szinte biztos, hogy Hanna soha az életben nem lehet boldog a nagynénjével, aki bár fizikailag nem bántalmazza, azonban szavaival igenis komoly károkat okoz a lány lelkében.

”’This aunt of yours … was she mean to you? Did she hurt you?’
I nodded. ’She hurt my feelings. [. . .] Emotional abuse is just as bad as physical abuse. Worse! You can heal broken bones; you can’t heal a broken mind.’” (Bleeding Violet 14)

[’A nagynénéd … rosszul bánt veled? Bántott téged?’

Bólintottam. ’A lelkembe gázolt. [. . .] A lelki bántalmazás ugyanolyan rossz, mint a fizikai bántalmazás. Sőt még rosszabb! A törött csontot meg lehet gyógyítani; egy sérült elmét viszont nem lehet meggyógyítani.’]

Éppen ezért Hanna számára a sosem látott anyja jelenti az utolsó mentsvárat, hiszen a saját anyja csak szereti, vagy még sem? Így az anya-lánya kapcsolat a Bleeding Violet fő mozgatórugójává válik. Hanna csak azért megy Porteróba, hogy végre találkozhasson édesanyjával és vele lehessen. Hanna istenként tekint Rosalee-ra, éppen ezért bármit megtenne, hogy örömet szerezzen neki, még ha így közvetetten is, de felelős lesz egy ember haláláért. Soha nem bírálja anyja tetteit, a kötet elején még azt is elnézné neki, hogy prostitúcióból tartja fenn magát. Persze a későbbiekben Rosalee felvilágosítja Hannát, hogy ez nem igaz, mivel németnyelvű kéziratokat fordít angolra.

A számkivetettség, az átlagtól való eltérés is kiemelkedő szerepet kap a regényben és ezt két szereplőn keresztül is érzékelni tudjuk: az egyikük természetesen Hanna, a másikuk, pedig egy Petra nevű lány. Hanna egyértelműen kilóg a megszokott társadalmi normákból, nemcsak azért, mert mentális beteg, ami miatt az emberek eleve elfordulnak tőle, hanem a megjelenése miatt is, hiszen a ruhái nagyon hasonlítanak az igazi habos-babos Viktória-korabeli ruhákhoz. (Itt segítség gyanánt gondoljunk olyan típusú ruhákra, amiket a mai gothic, vagy az ahhoz öltözködésben hasonló szubkultúrák követői hordanak.) Hanna-nak Portero nemcsak azért jelenti az utolsó mentsvárat, mert itt él az anyja, hanem mert Portero a szörnyeivel már eleve a normálistól eltérő hely, és emiatt a lakói is másként viselkednek, mint az átlagemberek. Például, amikor Hanna elmondja az új barátainak, hogy mániákus depressziós, akkor a társai egyből megjegyzik, hogy ez milyen klassz, és abszolút nem kirekesztőek vele, sőt ezzel még talán még inkább megszeretik az új lányt. Na ez biztos nem az a reakció, amit normál esetben az ember elvárna.

Hanna egy nagyon érdekes az átlagtól eltérő főszereplő. Ennek a legfőbb oka az, hogy a lány mániákus depresszióban szenved és a betegsége miatt máshogy tekint a dolgokra. Az eléggé ledöbbentet, hogy rögtön a könyv elején, Hanna kijelenti, ha Rosalee nem fogadja be, akkor inkább öngyilkos lesz, és ezt majd meg is teszi (de nem kell aggódni, nem fog meghalni). Hanna nem úgy gondolkodik, mint mások és nehéz eldönteni, mi az, ami a valóság és mi az, amit csak Hanna beképzel magának. Mivel Hanna hallucinál—amire gyógyszert is szed természetesen—, ezért nem is lepődik meg, amikor először meglát egy szörnyet, csak akkor jön rá, mi is folyik a városban, amikor a többiek felvilágosítják a helyzetről. Emiatt is nagyon oda kell figyelni, hogy mikor látjuk Hanna hallucinációit és mikor a valóságot. Nekem van egy kedvencem ezzel kapcsolatban. Hannának van egy faragott hattyúja—Swan, vagyis Hattyú—amit még az apja készített neki. Hattyú is olyan, mint Hanna apjának a hallucinációja, egyfajta védelmező, aki nemcsak társként szolgál Hanna számára, hanem próbálja megóvni a lányt a rossz döntésektől. Például, amikor Hanna megpróbálja megölni magát, Hattyú mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Viszont be kell vallanom, nem tudom eldönteni, hogy Hattyú tényleg életre kelt, vagy ő is csak Hanna képzeletében él. Talán utóbbi sokkal valószínűbb, így Hattyú és Hanna édesapja is ugyanazt a funkciót tölti be: vagyis Hanna tudatalattijának megtestesítői, akik megpróbálják Hannát jobb belátásra bírni és a helyes irányba terelni. Viszont van egy nagyon nagy kedvencem, az pedig nem más, mint Kishattyú, aki egy kis medál és ő is életre kel, hogy Hannát megvédje, de nem saját magától, hanem más emberektől/lényektől. Így biztosan állíthatom, hogy Kishattyú igenis életre kelt, ahogy az egyik kisfiú rongybabája is—Ragsie—, ez is nagyon kis aranyos epizód. Ez a baba is Hannának segít, de a kisfiú és annak családja előtt is életre kel és mozog, sőt a kisfiú cseresznyével eteti a babát.

„Don’t let Ragsie blow your mind [. . .] He ain’t even that interesting. Just eats all day like a little pig” (Bleeding Violet 165).

[Ne készülj ki Ragsie miatt. Ő nem is olyan érdekes. Egész nap csak eszik, mint egy kismalac.]

A másik kívülálló lány Petra, aki még valamikor Hanna előtt érkezett. Látszólag ő már egy asszimilálódott porterói, hiszen tudja, milyen ruhákat kell hordania, hogy szörnyek lesnek rá, sőt még a város „kulcsát” is megkapja, amivel minden porterói lakos rendelkezik. Mégis Petra nem tud megbirkózni a ténnyel, hogy Portero egy természetfeletti város. Emiatt pedig megpróbál egy szerelmi kapcsolatba menekülni, mert azt hiszi, így a barátja megvédi majd minden bajtól. Azonban ez kapcsolat nem éppen úgy sül el, ahogy ő azt szeretné, mivel terhes lesz. Az egyik dolog, amit nagyon tudtam értékelni Reeves-nél, hogy nem fél a tinédzser szexről és terhességről beszélni. Igaz ezt egy kicsit burkoltan teszi és csak egy rövid epizód erejéig, mindenesetre, ha az olvasó odafigyel, akkor azért észreveszi, hogy nem hagyja ki ennek az árnyoldalait sem. A Bleeding Violet-ben a tinédzser terhesség kerül megemlítésre egy röpke pillanatra Petra terhességének ábrázolásával. Persze ez nem hétköznapi terhesség lesz, mert kiderül, hogy Petra barátja nem is ember, hanem valójában egy szörny, akinek a csemetéi villámgyorsan fejlődnek ki az anya hasában. És itt jön a terhesség hátulütője, mert Petrát meg kell ölni, mielőtt a kis szörnyek kifejlődnének és szétszakítanák a testét, így Petrával, a kis dögök is meghalnak. Szegény Petra halála eléggé ütős lett és itt most találgathatunk, hogy mit is akart Reeves ezzel kifejezni. Egyrészt talán azt, hogy nem szabad csakúgy ukmukfukk bárkivel lefeküdni, és bizony könnyen előfordulhat, hogy az ember teherbe esik, ezért óvatosnak kell lenni. Másrészt meg talán Petra halála Reeves terhességtől való félelmét is szimbolizálja.

Viszont mindezzel még nincs vége Reeves komplex alkotói folyamatának, mivel kiderül, hogy Rosalee-t megszállta, egy gonosz lélek, Runyon. Ő is Mortmaine volt, egy olyan porterói, aki szörnyekre vadászik, ám egy napon a lánya eltűnt egy átjáróban, vagyis ahogy a könyvben hívják ajtóban, mely egy másik világba vitte. Runyon ezután megszállottan kereste a lányát, még egy olyan nőt is képes volt megölni, aki bárhová eltudott teleportálni, még egy másik dimenzióba is, hogy megszerezhesse a nő csontjait és azokból kulcsokat készítve használni tudja az ajtókat. Ám a polgármester—aki emlékeim szerint elvileg halhatatlan istennő—megtiltotta Runyonnak, hogy elhagyja a házát, még a halála után is, és a kulcsokat is elvette tőle. Runyonnak évekkel később lehetősége nyílt megszállni Rosalee-t és ezután mindent megtett, hogy megszerezzen egy kulcsot. Ezen a történetszálon is jól kivehető, hogy milyen fontos a szülő-gyermek kapcsolat. Sőt Runyon szeretete a lánya iránt ugyanolyan, mint Hanna szeretete Rosalee iránt, hiszen Runyon is bármit megtenne a lányáért, akárcsak Hanna Rosalee-ért. Persze Runyon tetteiben sokkal brutálisabb, mint Hanna. Végül Runyon odatalál arra a helyre, ahová a lánya került. Elég szívszorító volt ez a rész, mert az olvasó azt várná, hogy apa és lánya végre újra látja egymást, de sajnos minden erőfeszítés hiábavaló volt, évtizedek teltek el a lány eltűnése óta, aki sajnos meghalt. 

Összességében azt mondanám, hogy Reeves egy nagyon jó kis könyvet írt. Hanna egy nem hétköznapi karakter és éppen emiatt egy különleges és érdekes művet vehet kezébe az olvasó. Ajánlom bárkinek, aki szereti a kicsit „dilis” karaktereket—mert itt senki sem normális—és szeret jókat nevetni, mert igenis vannak benne megmosolyogtató jelenetek. Én például valahányszor visszaemlékszem Kis Hattyú mentőakciójára, egyszerre kell nevetnem és egy picit szörnyülködnöm, hogy mennyire brutális, hogy apró cafatokat hasít le a polgármester arcáról egy ilyen aprócska kis medál.

A könyv adatai:

Cím: Bleeding Violet

Nyelv: angol

Megjelent magyarul: Nem.

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás éve: 2010.

Oldalszám: 454

Értékelés: 5/5

Ami nagyon tetszett: Kishattyú, Ragsie, Runyon története

A legeslegelső bejegyzésem

Ezennel hivatalosan is megnyitja kapuit a könyves blogom. Már egy ideje tervezem, hogy valamilyen úton-módon megosztom másokkal is könyves élményeimet, mert már szegény barátaim agyára megyek—igen Rapunzel itt rád gondolok J—vagy éppen ügyes-bajos egyetemista teendőim miatt nem tudok, vagy nem jut idő az olvasmányaimról beszélgetni a hozzám közel állókkal (ugye Austen?). Emiatt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szükség van egy olyan platformra, ahol ki tudom írni magamból az élményeimet és azok, akiket érdekel a téma elolvassák, akiket meg nem, azok pedig megkímélik magukat a szóbeli élménybeszámolóimtól.

 Hogy mire is lehet itt számítani? Sok jó könyvre, többnyire a fantasy műfajából. Hát igen, ez történik, amikor a gyerek kezébe nyomják a Harry Pottert és utána már nem képes elolvasni egyetlen olyan könyvet sem, amiben nincs minimum egy sárkány, vagy mágus, vagy vérfarkas, stb. (Köszi Anya ez a te „hibád”!) Anglisztikás lévén könyveket 99 százalékban angolul olvasok és emiatt előfordulhat, hogy olyan köteteket is angolul olvasok, amik már magyarul is megjelentek, sőt nem is tervezem elolvasni őket magyarul—bocsi, de eredeti nyelven van egy bizonyos hangulata a könyveknek, ami esetleg elveszhet, vagy valamilyen formában átalakul a fordítás során, de majd igyekszem legalább a kedvenc könyveimet valamikor a jövőben magyarul is elolvasni. A viccesebb érdekesebb jelenetekből előfordulhatnak idézetek, mert mások is kapjanak ízelítőt az adott könyv hangulatából, és talán pont ez fogja ösztönözni őket a könyv beszerzésére. Természetesen az angolul nem tudók kedvéért magyarul is oda fogom biggyeszteni az angol idézet után: ha elolvastam magyarul a könyvet, akkor a magyar nyelvű könyvből, ha viszont nem olvastam magyarul—vagy nem jelent meg magyarul—, akkor saját fordításban és ezt szögletes zárójellel jelölni is fogom. J De azt itt meg is jegyzem, hogy mélyen elítélem a kalózfordításokat, ezért is közlök csak apróbb részleteket a könyvekből, és nem minden posztban fordulnak majd elő idézetek.

A könyveket minden bejegyzés végén értékelni fogom. A pontozás 1-től 5-ig fog történni, kivételes esetekben előfordulhat, hogy 6 pontot adok egy irománynak, de annak nagyon hiper-szuper különlegesnek kell lennie. Most a blog kezdeti szakaszán főleg a már régebben elolvasott kedvenc könyveimet fogom megosztani a nagyérdeművel, így túlnyomórészt 5 és 6 pontos kötetekkel lehet majd találkozni, de a nyár folyamán olvasok majd újakat is, úgyhogy az értékelések remélhetőleg hígulni fognak. (Viszont nagy valószínűséggel a szakdogás regényeimről nem fogok írni, vagy ha igen csak nagyon szűkszavúan, nehogy magamat plagizáljam. Szóval Rapunzel, Austen, készüljetek, mert nem szabadultok tőlem olyan könnyen.) Kedvenc karakter és jelenet, epizód is említésre kerül majd—ha egyáltalán volt ilyen az adott műben—, vagy bármi egyéb, ami annyira magával ragadott, hogy muszáj kiemelnem.

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a bejegyzéseim erősen spoileresek az adott regényeket tekintve, mivel a könyvekkel kapcsolatos érzéseimet, élményeimet és véleményeimet szeretném leírni. Szóval senki ne siránkozzon nekem, ha esetleg lelövöm a történetek poénjait és fény derül arra, hogy mi fog történni a kötetek végén.