Első élménybeszámolóm egyik kedvenc ifjúsági (azaz
young adult) írónőm, az amerikai Dia Reeves első könyvéről, a Bleeding Viloet-ről fog szólni. A
fülszöveg fordítása:
[A
szeretet veszélyes is lehet …
Hanna
csak azt szeretné, ha szeretnék. Egy elmével, amit hallucinációk kínoznak, egy
gyógyszerekkel teli gyógyszeres dobozzal és egy lila fodros ruhákkal teli
ruhatárral Hannának elege van abból, hogy ő a kívülálló, a bizarr lány, a
csodabogár. Így elszökik a texasi Porteróba, hogy egy új otthont találjon
magának.
De
Portero furább város, mint amilyenre Hanna számít. Miközben megpróbál
beilleszkedni, sötét titkokat fedez fel, melyek minden normális lelket
megrémítenének. Még szerencse, hogy Hanna közel sem normális. Ahogy az őrült
lány egy még őrültebb várossal találkozik, csak két dolog biztos: bármi
megtörténhet és senki sincs biztonságban.]
Dia Reeves kezdő írónak
számít, mivel eddig csak két könyve jelent meg: a Bleeding Violet és a Slice of
Cherry. Reeves már akkor beloptam magát a szívembe, amikor elolvastam a Slice of Cherry fülszövegét, mivel az
általam eddig olvasott ifjúsági regényekhez képest egy sokkal véresebb,
brutálisabb történetet vázol fel. Bár a Bleeding
Violet volt Reeves első regénye én a Slice
of Cherry-t olvastam először, mivel annak ellenére, hogy mindkét regény
ugyanabban az univerzumban (ebben az esetben ugyanabban a misztikus városban)
játszódik a kötetek nem épülnek egymásra, így külön-külön is tökéletesen is
lehet őket élvezni. Mondjuk Reeves a honlapján ki is jelenti, hogy nem fog
sorozatokat írni. De azt mondja, hogy mivel az eddig megjelent két könyve
ugyanott játszódik, ezért ha nagyon erőltetni akarjuk a dolgot, a két műre egy
sorozat részeiként is lehet tekinteni.
Kezdjük
mégis a Bleeding Violet-tel a
beszámolót, mivel ebben olyan dolgok is meg vannak magyarázva, amik a második
kötetben nem. Szóval Hanna a főszereplőnk mentális betegségben szenved, aki
édesapja halála után a nagynénjéhez kerül, mivel az édesanyja még egészen kicsi
korában elhagyta őt és az apját. Ám a nagynénivel nem felhőtlen Hanna viszonya,
így miután egy veszekedés alkalmával fejbe vágja a nénit egy sodrófával, Hanna
kamionstoppal elutazik Porteróba, ahol Rosalee, Hanna édesanyja lakik. Rosalee
azonban nem repes az örömtől, hogy 16 év után újra látja a lányát és szeretné
miharabb visszaküldeni egyetlen csemetéjét a nagynénjéhez. Persze Hanna nem
tudja, hogy Rosalee azért olyan elutasító vele elsősorban, mert meg akarja őt
óvni a Porteróban szabadon garázdálkodó szörnyetegektől.
Itt
egy kis magyarázat szükségeltetik. Maga a világ a könyvben ugyanaz, mint a
miénk, minden mágia és szörnymentes, kivéve Porterót, ahol valamilyen oknál
fogva bármikor előbukkanhat a semmiből egy szörny, aki szét akar tépni. Mivel a
szörnyeket az élénk színek vonzzák, Portero lakosai minden nap csakis kizárólag
fekete ruhákban járnak kivéve vasárnapot, amikor a misére mindenki színes ruhát
vesz fel.
„… you
can’t wear black to church. …It’s the only day of the week when it’s okay to
draw attention to yourself, okay to sparkle. Reasoning is, if you can’t be safe
from monsters in the Lord’s house, you can’t be safe nowhere.” (Bleeding
Violet 285-6)
[„… a templomban nem hordhatsz feketét. … Ez
a hét egyetlen napja, amikor nem számít, ha felhívod magadra a figyelmet,
amikor ragyoghatsz. Az ok egyszerű, ha még Isten házában sem lehetsz
biztonságban, akkor sehol máshol sem.”]
A
regényben fontos szerepet kap, sőt mondhatnánk, hogy a legfőbb mondanivalója a
szülő-gyermek kapcsolat. Bár Hanna édesapja meghalt, a lány mégis „látja” őt,
akarom mondani, azt hallunicálja, hogy édesapja „szelleme” még mindig vele van.
Az fontos, hogy a lány az édesapja iránti szeretetből hord mindig lila ruhákat,
mert a lila volt a kedvenc színe. A lila színhez való ragaszkodása még inkább kifejezi,
hogy Hanna még nem tudta feldolgozni az apja halálát, ráadásul a ruháit ő saját
maga varrja, amivel talán még inkább szorosabbá szeretné fűzni az apjához
fűződő viszonyát. Hanna apukája egyfajta manifesztálódott lelkiismeretként
jelenik meg a történetben. Az apa szelleme olyan, mint egy képzeletbeli barát,
csak éppen az apa megmondja a lányának, hogy éppen mit csinált rosszul, vagy
éppen óva inti bizonyos dolgoktól, amelyeket Hanna el akar követni, míg talán
egy képzeletbeli barát rossz irányba vinné a lányt. Talán éppen ez a
képzeletbeli apafigura horgonyként, szilárd pontként szolgál Hanna számára,
hogy józan tudjon maradni, és persze enyhíti a lány magányát is, mivel a
mentális betegek sokszor úgy érzik, hogy a társadalom kiveti őket magából. Persze
a történetben Hanna-nak részben az a feladata, hogy el tudja engedi édesapját,
jelezvén, hogy sikerült feldolgoznia a férfi halálát.
Hanna
az apja halála után, annak nővéréhez kerül, vagyis egy olyan környezetbe, ahol
nem igazán szeretik. Ráadásul a mentális betegsége miatt a szakadék nagynéni és
unkahúg között tovább nő, emiatt szinte biztos, hogy Hanna soha az életben nem
lehet boldog a nagynénjével, aki bár fizikailag nem bántalmazza, azonban
szavaival igenis komoly károkat okoz a lány lelkében.
”’This aunt of yours … was she mean
to you? Did she hurt you?’
I nodded. ’She hurt my feelings. [. . .] Emotional abuse is just as bad as physical abuse. Worse! You can heal broken bones; you can’t heal a broken mind.’” (Bleeding Violet 14)
I nodded. ’She hurt my feelings. [. . .] Emotional abuse is just as bad as physical abuse. Worse! You can heal broken bones; you can’t heal a broken mind.’” (Bleeding Violet 14)
[’A nagynénéd … rosszul bánt veled?
Bántott téged?’
Bólintottam. ’A lelkembe gázolt. [.
. .] A lelki bántalmazás ugyanolyan rossz, mint a fizikai bántalmazás. Sőt még
rosszabb! A törött csontot meg lehet gyógyítani; egy sérült elmét viszont nem
lehet meggyógyítani.’]
Éppen
ezért Hanna számára a sosem látott anyja jelenti az utolsó mentsvárat, hiszen a
saját anyja csak szereti, vagy még sem? Így az anya-lánya kapcsolat a Bleeding Violet fő mozgatórugójává
válik. Hanna csak azért megy Porteróba, hogy végre találkozhasson édesanyjával
és vele lehessen. Hanna istenként tekint Rosalee-ra, éppen ezért bármit
megtenne, hogy örömet szerezzen neki, még ha így közvetetten is, de felelős
lesz egy ember haláláért. Soha nem bírálja anyja tetteit, a kötet elején még
azt is elnézné neki, hogy prostitúcióból tartja fenn magát. Persze a
későbbiekben Rosalee felvilágosítja Hannát, hogy ez nem igaz, mivel németnyelvű
kéziratokat fordít angolra.
A
számkivetettség, az átlagtól való eltérés is kiemelkedő szerepet kap a
regényben és ezt két szereplőn keresztül is érzékelni tudjuk: az egyikük
természetesen Hanna, a másikuk, pedig egy Petra nevű lány. Hanna egyértelműen
kilóg a megszokott társadalmi normákból, nemcsak azért, mert mentális beteg,
ami miatt az emberek eleve elfordulnak tőle, hanem a megjelenése miatt is,
hiszen a ruhái nagyon hasonlítanak az igazi habos-babos Viktória-korabeli
ruhákhoz. (Itt segítség gyanánt gondoljunk olyan típusú ruhákra, amiket a mai
gothic, vagy az ahhoz öltözködésben hasonló szubkultúrák követői hordanak.)
Hanna-nak Portero nemcsak azért jelenti az utolsó mentsvárat, mert itt él az
anyja, hanem mert Portero a szörnyeivel már eleve a normálistól eltérő hely, és
emiatt a lakói is másként viselkednek, mint az átlagemberek. Például, amikor
Hanna elmondja az új barátainak, hogy mániákus depressziós, akkor a társai
egyből megjegyzik, hogy ez milyen klassz, és abszolút nem kirekesztőek vele,
sőt ezzel még talán még inkább megszeretik az új lányt. Na ez biztos nem az a
reakció, amit normál esetben az ember elvárna.
Hanna
egy nagyon érdekes az átlagtól eltérő főszereplő. Ennek a legfőbb oka az, hogy
a lány mániákus depresszióban szenved és a betegsége miatt máshogy tekint a
dolgokra. Az eléggé ledöbbentet, hogy rögtön a könyv elején, Hanna kijelenti,
ha Rosalee nem fogadja be, akkor inkább öngyilkos lesz, és ezt majd meg is
teszi (de nem kell aggódni, nem fog meghalni). Hanna nem úgy gondolkodik, mint
mások és nehéz eldönteni, mi az, ami a valóság és mi az, amit csak Hanna
beképzel magának. Mivel Hanna hallucinál—amire gyógyszert is szed
természetesen—, ezért nem is lepődik meg, amikor először meglát egy szörnyet,
csak akkor jön rá, mi is folyik a városban, amikor a többiek felvilágosítják a
helyzetről. Emiatt is nagyon oda kell figyelni, hogy mikor látjuk Hanna
hallucinációit és mikor a valóságot. Nekem van egy kedvencem ezzel
kapcsolatban. Hannának van egy faragott hattyúja—Swan, vagyis Hattyú—amit még
az apja készített neki. Hattyú is olyan, mint Hanna apjának a hallucinációja,
egyfajta védelmező, aki nemcsak társként szolgál Hanna számára, hanem próbálja
megóvni a lányt a rossz döntésektől. Például, amikor Hanna megpróbálja megölni
magát, Hattyú mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Viszont be kell vallanom,
nem tudom eldönteni, hogy Hattyú tényleg életre kelt, vagy ő is csak Hanna
képzeletében él. Talán utóbbi sokkal valószínűbb, így Hattyú és Hanna édesapja
is ugyanazt a funkciót tölti be: vagyis Hanna tudatalattijának megtestesítői,
akik megpróbálják Hannát jobb belátásra bírni és a helyes irányba terelni.
Viszont van egy nagyon nagy kedvencem, az pedig nem más, mint Kishattyú, aki
egy kis medál és ő is életre kel, hogy Hannát megvédje, de nem saját magától,
hanem más emberektől/lényektől. Így biztosan állíthatom, hogy Kishattyú igenis
életre kelt, ahogy az egyik kisfiú rongybabája is—Ragsie—, ez is nagyon kis
aranyos epizód. Ez a baba is Hannának segít, de a kisfiú és annak családja
előtt is életre kel és mozog, sőt a kisfiú cseresznyével eteti a babát.
„Don’t let Ragsie blow your mind [.
. .] He ain’t even that interesting. Just eats all day like a little pig” (Bleeding Violet 165).
[Ne készülj ki Ragsie miatt. Ő nem
is olyan érdekes. Egész nap csak eszik, mint egy kismalac.]
A
másik kívülálló lány Petra, aki még valamikor Hanna előtt érkezett. Látszólag ő
már egy asszimilálódott porterói, hiszen tudja, milyen ruhákat kell hordania,
hogy szörnyek lesnek rá, sőt még a város „kulcsát” is megkapja, amivel minden
porterói lakos rendelkezik. Mégis Petra nem tud megbirkózni a ténnyel, hogy
Portero egy természetfeletti város. Emiatt pedig megpróbál egy szerelmi
kapcsolatba menekülni, mert azt hiszi, így a barátja megvédi majd minden
bajtól. Azonban ez kapcsolat nem éppen úgy sül el, ahogy ő azt szeretné, mivel
terhes lesz. Az egyik dolog, amit nagyon tudtam értékelni Reeves-nél, hogy nem
fél a tinédzser szexről és terhességről beszélni. Igaz ezt egy kicsit burkoltan
teszi és csak egy rövid epizód erejéig, mindenesetre, ha az olvasó odafigyel,
akkor azért észreveszi, hogy nem hagyja ki ennek az árnyoldalait sem. A Bleeding Violet-ben a tinédzser
terhesség kerül megemlítésre egy röpke pillanatra Petra terhességének
ábrázolásával. Persze ez nem hétköznapi terhesség lesz, mert kiderül, hogy
Petra barátja nem is ember, hanem valójában egy szörny, akinek a csemetéi
villámgyorsan fejlődnek ki az anya hasában. És itt jön a terhesség hátulütője,
mert Petrát meg kell ölni, mielőtt a kis szörnyek kifejlődnének és
szétszakítanák a testét, így Petrával, a kis dögök is meghalnak. Szegény Petra
halála eléggé ütős lett és itt most találgathatunk, hogy mit is akart Reeves
ezzel kifejezni. Egyrészt talán azt, hogy nem szabad csakúgy ukmukfukk bárkivel
lefeküdni, és bizony könnyen előfordulhat, hogy az ember teherbe esik, ezért
óvatosnak kell lenni. Másrészt meg talán Petra halála Reeves terhességtől való
félelmét is szimbolizálja.
Viszont
mindezzel még nincs vége Reeves komplex alkotói folyamatának, mivel kiderül,
hogy Rosalee-t megszállta, egy gonosz lélek, Runyon. Ő is Mortmaine volt, egy
olyan porterói, aki szörnyekre vadászik, ám egy napon a lánya eltűnt egy
átjáróban, vagyis ahogy a könyvben hívják ajtóban, mely egy másik világba
vitte. Runyon ezután megszállottan kereste a lányát, még egy olyan nőt is képes
volt megölni, aki bárhová eltudott teleportálni, még egy másik dimenzióba is,
hogy megszerezhesse a nő csontjait és azokból kulcsokat készítve használni
tudja az ajtókat. Ám a polgármester—aki emlékeim szerint elvileg halhatatlan
istennő—megtiltotta Runyonnak, hogy elhagyja a házát, még a halála után is, és
a kulcsokat is elvette tőle. Runyonnak évekkel később lehetősége nyílt
megszállni Rosalee-t és ezután mindent megtett, hogy megszerezzen egy kulcsot.
Ezen a történetszálon is jól kivehető, hogy milyen fontos a szülő-gyermek
kapcsolat. Sőt Runyon szeretete a lánya iránt ugyanolyan, mint Hanna szeretete
Rosalee iránt, hiszen Runyon is bármit megtenne a lányáért, akárcsak Hanna
Rosalee-ért. Persze Runyon tetteiben sokkal brutálisabb, mint Hanna. Végül
Runyon odatalál arra a helyre, ahová a lánya került. Elég szívszorító volt ez a
rész, mert az olvasó azt várná, hogy apa és lánya végre újra látja egymást, de
sajnos minden erőfeszítés hiábavaló volt, évtizedek teltek el a lány eltűnése
óta, aki sajnos meghalt.
Összességében
azt mondanám, hogy Reeves egy nagyon jó kis könyvet írt. Hanna egy nem
hétköznapi karakter és éppen emiatt egy különleges és érdekes művet vehet
kezébe az olvasó. Ajánlom bárkinek, aki szereti a kicsit „dilis” karaktereket—mert
itt senki sem normális—és szeret jókat nevetni, mert igenis vannak benne
megmosolyogtató jelenetek. Én például valahányszor visszaemlékszem Kis Hattyú
mentőakciójára, egyszerre kell nevetnem és egy picit szörnyülködnöm, hogy
mennyire brutális, hogy apró cafatokat hasít le a polgármester arcáról egy
ilyen aprócska kis medál.
A könyv adatai:
Cím:
Bleeding Violet
Nyelv:
angol
Megjelent
magyarul: Nem.
Kiadó:
Simon Pulse
Kiadás
éve: 2010.
Oldalszám:
454
Értékelés:
5/5
Ami
nagyon tetszett: Kishattyú, Ragsie, Runyon története
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése